Így zajlik nálunk egy értékbecslés

2023. 02. 10.

Számos okból cserélhetnek gazdát az ingatlanok, lehet szó öröklésről, vagyonmegosztásról, adás-vételről vagy akár ajándékozásról is, egy azonban minden esetben közös – egy rosszul megállapított érték akár több milliós veszteséget is eredményezhet. Éppen ezért fontos minden esetben szakértői segítségét kérni, így teljesen biztosak lehetünk lakásunk, házunk, telkünk, esetleg üzlethelységünk értékében is.

Legújabb blogunkban az értékbecslés fontosságáról és annak menetéről gyűjtöttünk össze néhány fontos információt.

Milyen tényezők szükségesek egy ingatlan árának meghatározásához?

Az ingatlan árát számtalan tényező befolyásolhatja, ilyen például az elhelyezkedése, az építmény állapota, a közműellátottság, az infrastruktúrai ellátottsága, sőt a rajta kívül álló piaci viszonyok is. Ráadásul egy ingatlan több egymástól különböző értéket is képviselhet, így előfordulhat, hogy a piaci érték eltér a gazdasági értéktől és más a jelzálog értéke is.
Az értékbecslési folyamat során a cél általában annak az árnak a meghatározása, amennyi a piaci ára, tehát amennyiért az értékbecslés időpontjában eladható. Ez a meghatározott ár általában nem a legmagasabb, és nem is egy általános ár, azt az értéket jelöli, ami a legvalószínűbb ára az ingatlannak.

chuttersnap-awL_YCtPGv4-unsplash.jpg (2.55 MB)

Hogyan zajlik nálunk egy értékbecslés?

Számunkra nagyon fontos, hogy az általunk meghatározott piaci ár valóban alapos értékmeghatározás eredménye legyen, ezért első lépésként általában már telefonon egyeztetünk a számunkra szükséges adatok meglétéről, elérhetőségéről, például hogy megvan-e a tulajdoni lap másolata, az alaprajz, illetve a szükséges hatósági engedélyek.

Ezt követően előre egyeztetett időpontban helyszíni felmérést végzünk, amely magába foglalja az ingatlannak és annak környezetének földrajzi és jogi helyzetét, műszaki állapotát. A mérés folyamán az értékbecslő kolléga méréseket végez, fotódokumentációt készít és áttekinti a részére átadott dokumentumokat is.

Ezután szakemberünk összegyűjti és feldolgozza az összehasonlító adatokat, majd mindent összevetve szakvéleményt készít az ingatlan értékének meghatározásáról, majd erről másodvéleményt kér.

Bizonyos esetekben mindenképp érdemes értékbecslő segítségét kérni, ilyen például az ingatlan adás-vételi folyamat, a házassági vagyonközösség megszűnése, vagyoni jogviták orvoslása, hagyatéki vagyonmegosztás, illetve cégek közötti adás-vétel is. Természetesen vannak olyan esetek is, amikor az értékbecslő megkerülhetetlen, például jelzáloghitel felvételénél.

Ha Önnek is értékbecslő segítségére lenne szüksége, vegye fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeink egyikén!

 
Korábbi bejegyzések
A legfontosabb tudnivalók a 2024-es CSOK Pluszról

A legfontosabb tudnivalók a 2024-es CSOK Pluszról

A városi CSOK helyébe 2024-től a CSOK Plusz lép, mely egy új, kedvezményes hitelként fog szolgálni a családok számára. Ebben a cikkben összegyűjtöttük a legfontosabb részleteket és feltételeket, hogy minden érdeklődő könnyen eligazodjon a programban.

Hogyan Válassz Megfelelő Ingatlanközvetítőt?

Hogyan Válassz Megfelelő Ingatlanközvetítőt?

Az ingatlanvásárlás vagy eladás egy rendkívül összetett folyamat lehet, amely során kulcsfontosságú tényező a megfelelő ingatlanközvetítő kiválasztása. Az ingatlanszakértő olyan szakember, aki mély ismerettel rendelkezik a helyi ingatlanpiacról, és hatékonyan támogathat téged az ingatlan megtalálásában vagy értékesítésében. De milyen szempontok szerint találhatod meg a legmegfelelőbb ingatlank...

Az Ideális Otthon: Ahol a Szívünk és a Funkció Találkozik

Az Ideális Otthon: Ahol a Szívünk és a Funkció Találkozik

Az otthon szent terület. Egy hely, ahol a reggelek kávéja és a családi vacsorák egyaránt hajlékra lelnek. De mik teszik valóban "ideálissá" az lakóházat? Ez egy olyan egyensúly kérdése, ahol a szívünk vágyai és a mindennapi funkciók összeérnek. Az előszűrés pontossága pedig éppen ebben segít.

Ellensúlyozható a jövő évben eltűnő lakástámogatások hatása?

Ellensúlyozható a jövő évben eltűnő lakástámogatások hatása?

Az elkövetkező évtől jelentős átalakításokat hoz a lakástámogatási rendszer, amelyek hatással lehetnek a lakásvásárlást tervező családok pénzügyi helyzetére is. Az átalakulás eredményeként számos jelenlegi kedvezmény megszűnik, miközben másoknál az elérhető támogatás összege növekedhet. Különösen nagyobb településeken élő családok kerülhetnek hátrányos helyzetbe, ha a lakásárak nem csökkennek lény...

Horváth Sára
Horváth Sára
Ügyvezető
Célom a hatékony és az eredményes közvetítés. Számos olyan probléma merülhet fel, amivel Ön még nem találkozott. Több éves ingatlan értékesítő és vezetői tapasztalatból kifolyólag szinte mindenre találok megoldást. Az elmúlt években sokat tanultam, utaztam, üzleti képzésre jártam, hogy minél színvonalasabb szolgáltatást tudjunk nyújtani meglévő és leendő ügyfeleink számára. még több
Célom a hatékony és az eredményes közvetítés. Számos olyan probléma merülhet fel, amivel Ön még nem találkozott. Több éves ingatlan értékesítő és vezetői tapasztalatból kifolyólag szinte mindenre találok megoldást. Az elmúlt években sokat tanultam, utaztam, üzleti képzésre jártam, hogy minél színvonalasabb szolgáltatást tudjunk nyújtani meglévő és leendő ügyfeleink számára.
Telefonszám +36 70 555 0212 E-mail sara@balanszingatlan.hu Iroda 4400 Nyíregyháza, István utca 32.
Komplex szolgáltatásaink
Az Ön érdekében!
Szolgáltatásaink
Munkatársaink
Ingatlan szakemberek
Ingatlanszakértőink